2010. február 27., szombat

Szezámpelyhes kenyér

 
Két naponta kenyeret sütök, szerencsére a bolti kenyeret már nem is ismerjük. Az utóbbi időben a széthúzható formában sütöttem a kenyereket ami ugye nem a hagyományos kenyérforma. A családom az első időben nagyon idegenkedett tőle, az alakja miatt nem kedvelték a gépben sült kenyeret. Most már egészen hozzászoktak, bár gépben már régóta nem sütök csak sütőben. Kacsasütő jénait vagy sütőzacskót a  használok széthúzható formámhoz.
Ma kicsit visszatértem a hagyományos kenyérhez.

Hozzávalók:
20 dkg BL80-as liszt
1 dkg élesztő
2 dl víz
1 kanál nádcukor
Összekeverem, mint egy nokedli tésztát, tetejét megszórom liszttel és hagyom állni, míg duplájára dagad.

A kenyérsütő üstjébe belemérem a
20 dkg saját őrlésű tk. lisztet
25 dkg Bl 80-as lisztet (lehet, hogy még kell egy kevés hozzá, liszttől függ)
2 teás kanál sót
csipet aszkorbint
1 teás kanál sikért
2 evőkanál olajat
2 dl vizet
2 kis marék szezámpelyhet
20 percig dagasztatom, majd kelesztőtálban hagyom 1 órát kelni. Lisztezett deszkán ellapogatom és feltekerem mint a bejglit. Minden hajtásnál jól lenyomogatom a szélét. Megy a sütőpapírral kibélelt jénaiba és kb. 50 perc után bevágom zsilletpengével. 
Hagyom még 10-15 percet kelni, addig a sütőt bemelegítem 230-240 fokra.
A jénaiba vizet spriccelek és 15 percig hagyom ezen a fokozaton sülni, majd visszaveszem 200 fokra és 45 percig sütöm. Rácson hagyom kihűlni.

A tetejére is szezám magot szántam, de jött az unokám és kiverte a fejemből.


10 megjegyzés:

  1. Jaj de szép!!!!
    Gratulálok!!!

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörü ez szezám-mag nélkül is:)) Bóti kenyér? ezt már mi sem ismerjük évek óta. Talán nem is esne jól.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép! Mivel őrlöd a gabonát?

    VálaszTörlés
  4. http://hvali.blogspot.com/search/label/malom
    Itt megtalálod a malmomat.

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm szépen Vali! Mi a neve a gépednek?

    VálaszTörlés
  6. Mary!
    Ez egy LUX robotgép egyik tartozéka.

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm Vali! Bosch robothoz is láttam már malmot!

    VálaszTörlés
  8. Vali.
    Nálam "A malomban,a malomban,
    három tarka macska,"de a "melót" kerülik,igy marad a szezám mag ropogtatása.

    VálaszTörlés