Unokám iskolájában Márton napot tartottak. Lányom telefonon hívott:
-anya van neked liba formájú süti kiszúrod? A suliba liba sütit kellene készíteni.
Liba? Az nincs. Mindenféle van, de liba nincs.
Másnap én mentem az unokámért és szóba került a liba süti. Mondtam neki, hogy libaformám nincs.
Erre azt mondja:
Vali mama, de van. Tudod az a fehér!
Hát igencsak kételkedtem a dologban, de a gyerekek jó megfigyelők.
Otthon aztán felkutattam a fél lakást és valóban van formánk, igaz, hogy inkább kicsit kacsa, de ez is szárnyas házi állat.
Gyorsan összeállítottam egy mézest tésztát, amit nem kell éjszakáztatni és elkezdődött a madárszaggatás.
Azért, hogy liba is legyen kinyomtattam egy liba rajzot és a tésztából kivágtam.
A kacsa-libákat kicsit hígabb írókával bemázoltam. Az idő ennyit engedett a díszítésre. Ha előbb tudom a feladatot, csicsásabb libák lettek volna.
Aztán beestem az ágyba, mert mondanom sem kell, hogy ez mind késő este készült.
Másnap Papa leszállította a "libasülteket" a suliba. A gyerekeknél nagy volt az öröm.
