2009. március 1., vasárnap

VKF XXIII. Pisztáciás rágcsa
















Olvastam Grenadin felhívását és elgondolkoztam, hogy mit is küldhetnék. Aztán bevillant, hogy régebben sütöttem pisztáciás kekszet. Már sajnos nem tudom a recept forrását. Elindultam tisztított pisztáciát keresni, mert egyik bevásárló központban valamikor kaptam. Persze most csak héjas volt mindenütt. Már majdnem lemondtam a dologról, mert diót szívesen török, de a pisztácia szétvágja a kezemet. Aztán megjelent a felmentő hadsereg, párom és fiam személyében. Hősiesen megállták, hogy nem ették meg a végére, pedig egyik kedvenc rágcsánk.
Én ezt küldeném VKF-re.



Hozzávalók:

35 dkg liszt

20 dkg vaj

10 dkg darált+5 dkg durvára darabolt pisztácia

1 dl tejföl

1.5 dkg élesztő

1 tojás sárgája

1 teáskanál só

A lisztet elmorzsolom a vajjal, a pisztáciával, sóval és az élesztővel. (aprítógépben is lehet)

Majd egy tálba öntöm és hozzáadom a tojás sárgáját és a tejfölt.

Lisztezett felületen, konyharuhával letakarva fél óráig pihenni hagyom. Kinyújtom kb.4-5 mm-re és lekenem tojás sárgájával, megszóróm a durvára vágott pisztáciával. Tetszőleges formákat szúrok ki belőle vagy derelyevágóval kockákra vagy rudakra vágom.

180 fokos sütőben megsütöm.

3 megjegyzés:

Gabriella írta...

Nagyon jó kis recept. Még pisztáciás kekszet sose készítettem, de biztos finom lehet.

Vali írta...

Finom is és sokáig omlós marad. Ma fogyott el az utolsó pár szem és még mindig finom volt.

Unknown írta...

Hoppá, én erről lemaradtam, csak a pucoló fázisban vettem részt! :)