2014. április 24., csütörtök

Konyha helyett, konyhakert

A konyhámban nem történik semmi új. Azonban a szigeten állandó a változás.
Most az foglalja le minden szabad percemet.
A napokban elkészült mindkét magas ágyásom. Eddig sem kedvelte a derekam a hajolgatást, azt hiszem a későbbiekben ez csak rosszabb lesz. Ezért döntöttem a magas ágyások mellett.
A fiúk nagyon rendesek voltak, mert fázis fotókat is készítettek róla.

Ez itt az a alap. Persze ez nem kötelező, de valahol láttam egy hasonlót, ezek a kövek meg eleve ott voltak, hát felhasználtuk.
Nagyon sok felesleges raklapunk volt, ezért kitaláltam, hogy ebből lesz a keret. Mivel azért nem a legerősebb alapanyag kellően megerősítettük, hogy a föld súlya szét ne nyomja. Alulra egy réteg föld került.
A fóliát 3 rétegben tettük rá, hogy legyen vastagsága. A kereskedelemben kapható ennél erősebb fóliák, aranyárban vannak.


Néhány fát kivágtunk, mert elszáradtak vagy rossz helyen voltak. Abból lett egy következő réteg. Ez azért került oda, hogy vakondoknak ne legyen könnyű a gilisztákhoz férkőznie. (rengeteg vakond van a szigeten)

Ismét egy újabb földréteg következett.

A második földrétegre a vékony vesszők kerültek.






















Közepes méretű ágakat az ágdarálóval forgáccsá aprítottam, azt is ráöntöttük.



 Legutolsó fázisok.
Készen lett.


Itt már az első vetemények is benne vannak. Hagyma többféle, retekből 2 fajta, spenót, néhány büdöske is helyet foglalt benne. 
Nyáron amikor hazajönnek az unokáim, színesre festjük a kereteket. Jó maszatolós játék lesz.



6 megjegyzés:

marisz57 írta...

Gratulálok hozzá Vali! ez nagyszerű megoldás! Egészséges, bő termést kívánok mindenből! :)

marisz57 írta...

Gratulálok hozzá Vali! ez nagyszerű megoldás! Egészséges, bő termést kívánok mindenből! :)

Fernel írta...

Hű, anyám, ez nagyon szuper lett :D
Azokat a fiúkat ide is küldhetnéd, hogy csináljanak nekem is valami jót. És te is hiányoztál ám! :D
Pusz

Anikó írta...

Szia,

nagyon szépek lettek az emelt ágyásaid! Így pár hónap távlatából szeretnék kérdezni Tőled a tapasztalatokról. Én is kb. abban az időben készítettem az ágyásomat, ezzel az eljárással, csak nekem szűrt marhatrágya is került bele. A növények sokkal hamarabb megindultak benne, viszont most betonkeményre szárad a teteje, hiába locsolom rendszeresen. Neked mi a tapasztalatod? Beváltak az emelt ágyások?

Vali írta...

Szia Anikó!
Eddig ezt én még nem tapasztaltam.
Figyelni fogom. Én csak hétvégén látom az ágyásaimat. Ma is megyünk.
Üdv Vali

Garabonczo írta...

Vannak hírek és képek az idei termésről? Milyen a tapasztalat ebben a nagy melegben, mennyire tartja meg a vizet?