2010. március 20., szombat

Radiátoron a mangalica?


Még december tájékán bevásároltam egy ismerősünktől mangalica húsokból. Mélyhűtős projektből most a "szűz" került sorra. Előző este kivettem, hogy szép lassan felengedjen. Reggel szépen lehártyáztam és megszabadítottam a felesleges zsírtól. Ujjnyi szeletekre daraboltam, sóztam, borsoztam.


Serpenyőben kevés olíva olajat forrósítottam, majd a húsérméket mindkét oldalukon megpirítottam. Oldalanként 1-1 perc. A serpenyőből a húsokat egy tálra kiszedtem és 1 egy fej hagymát amit szálakra vágtam megdinszteltem megmaradt olíva olajon, 2 gerezd fokhagymát is beletettem. Picit sóztam, hogy a hagyma oda ne kapjon. 1/2 kg gombát megtisztítottam csak a lábát választottam el a kalapjuktól és hagymához adtam. Kb. 10 percet pirítottam, majd az elősütött húsokat is hozzáadtam. Teáskanálnyi liszttel bestabboltam, majd felöntöttem 4 dl kókusztejjel. Kávés kanál őrölt csilivel ízesítettem még. Fedő alatt időnként megkeverve puhára pároltam.
Az olasz napokon az Aldiban vásároltam többféle tésztát és most a Radiatori tésztát főztem hozzá.
Kellemesen csalódtam, mert jártam már úgy formázott tésztával, hogy  kívül már megfőtt, de a belseje kellemetlenül nyers maradt. Ez tökéletes lett. "Al dante-re" főztem, mert a szétfőtt tésztákat nem szeretjük.
( kivéve anyámat, neki mindig egy adagot tovább kell főznöm, szerinte nyers. Ő így szokta meg.)
Tetejére apróra vágott snidlinget szórtam.

Hozzávalók 8 személyre:

1 kg körüli mangalica szűz (lehet más fajta hús is, akár csirke vagy pulyka)
1/2 kg apró gomba (vagy nagyobbak darabolva)
1/2 dl körüli olíva olaj
1 doboz (4 dl) kókusztej
1 fej közepes hagyma

bors
Kávés kanál csili (mehet bele több is)
Teás kanál liszt vagy keményítő
Apróra vágott snidling
Valamelyik blogon olvastam (elnézést nem jegyeztem meg, hogy melyiken), hogy az Aldiban fagyasztott fűszereket lehet kapni. Én minden ősszel fagyasztok snidlinget,  de már elfogyott a készletem. Most bevásároltam belőle. Nem volt egyszerű megtalálni, kétszer is körbejártam a mélyhűtő pultokat, mire sikerült. Többfélét  bevásároltam. Visszazárható zacskóban van.

2 megjegyzés:

Kiskukta írta...

Különleges lehet így kókusztejjel, egyszer majd én is kipróbálom sóssal párosítani, úgyis van még pár dobozom.

Daisy írta...

Mostanság a mi hentesünknél is lehet mangalicát venni néha. Eddig csak a kolbászt vettem, de azt nagyon!!!!
Amikor először hallottam a radiátor tésztáról, azt hittem hülyéskednek. Nem akartam elhinni, hogy ez a neve. Jó pár éve volt. Bezzeg ma!