2011. február 19., szombat

Még karácsony előtt, a kedvenc húsboltomban súgta meg az eladó, hogy van még egy egész nyuszija. Villámként hasított belém egy emlék. A nagymamám arca jelent meg előttem.
Gyermekkoromban éveket voltam nála, én és az unokabátyám. Ő nevelt bennünket nagyon sokáig. Áldja meg őt a Mindenható.
Rengeteg nyula volt, én gyerekként több nyulat ettem, mint csirkét (pedig az is volt). Még most is a fülembe cseng, mikor azt mondta: kislányom, menj szedjél egy kis kákicsot a nyusziknak.
Disznóhúsra vagy marhára nem is emlékszem, bár lehet, hogy volt, de az nem hagyott bennem mély nyomott.
Nem volt kérdés azonnal megvettem. Itthon feldaraboltam és ment a mélyhűtőbe.
Anyukámmal az utóbbi időben már csak a múltról beszélgetünk a jelen nem marad már meg az emlékezetében. Eszembe juttatta a mélyhűtőben didergő nyuszit.

Tejszínes gombás nyúlragu lett belőle.

Hozzávalók:
2-2 db nyúl első és hátsó combja
1 fej hagyma
1 evőkanál sóban eltett darált paprika
30 dkg gomba
4 dl tejszín
bors


A nyúl hátsó combját kicsontoztam és darabokra vágtam. Forró olajon a húsokat fehéredésig elősütöttem. Kiszedtem a lábosból, majd  az apróra vágott hagymát dinszteltem, ezután a sós paprikát hozzáadtam. 2 perc után a szeletelt gombát sütöttem tovább a hagymával. Visszatettem a húsokat, borsoztam és cseppet sóztam, mivel a paprika elég sós volt. Felöntöttem vízzel és addig pároltam amíg a hús porhanyós lett.
Hozzáöntöttem a tejszínt és még addig főztem amíg a tejszín besűrűsödött.
A bátyámmal basmati rizzsel ettük, mivel kissé cukros és most kerüli a tésztaféléket. Közben jót beszélgettünk a vidéken eltöltött gyermekkori éveinkről.
Párommal Mie tésztával fogyasztottuk.
Finom is volt, ráadásul szép emlékek fűznek hozzá.
Miért van ott a csoki tojás? Az jutott eszembe, hogy a mai gyerekek ezt sűrűbben eszik, mint a nyúlhúst. Nekik biztosan tetszene ez a tálalás.

2 megjegyzés:

Bianka írta...

De édes csokinyuszi, az étel is finom lehet

Daisy írta...

Igen, én is több nyulat ettem gyerek koromban, mint csirkét. Ezért is hiányolom a magyar boltokból. Bezzeg a külföldiek! Azoknak mindég vitték ki a magyar húst.
Idegbajt kapok attól az érveléstől, hogy nincs rá kereslet.
Talán előbb ki kellene tenni a polcra és azután véleményt mondani. Persze nem olyan drága áron, mint ahogy ma árulják.
A legsoványabb hús és most még nincs fölfújva, mint a csirke.
Nekem volt sok évig egy házi beszállítóm, ezért a gyerekeim is ettek bőven nyulat. Ma már sajnos nincs kitől venni.