2010. március 28., vasárnap

Rezi süti, mely a kedvencünk lesz-lett



Az úgy kezdődött, hogy Yldyco talált a No Saltyn egy sütit, melyet elkészített és olyan jókat írt róla, hogy nem hagyott nyugton a gondolat. Ezt nekem is meg kell sütnöm. Persze tejfölből nem volt itthon annyi, amennyit a recept előír. Így aztán irány a közért. Darált mákom volt itthon, mert valamelyik nap mákos tészta volt az ebéd. Diót a párom tört  hősiesen.
Először a tejbegrízt főztem meg, annak úgy is hűlnie kellett.
Előkészítettem a keretes tesimet, melyet sütőfóliával kibéleltem. (LIDL-s)
Összeállítottam a mákos piskóta alapot. Hát nagyon kevéskének tűnt, a tepsim méretéhez. Nagyon ügyeskednem kellett, hogy kitöltse az alját. Próba szerencse, úgy gondoltam kockáztatunk, ha sikerül akkor a többi is ebben készül, hanem akkor kezdjük újra. (kisebb tepsiben)
12-14 perc alatt megsütöttem (az én sütőmben minden lassabban sül)
Kicsit hűlni hagytam és kióvatoskodtam a kenyérvágó rácsra.
Következett a diós rész. Ugyanúgy készült mint a mákos. Ez is ment hűlni.
Aztán következett a kakaós lap.
A puha vajat habosítottam, majd hozzáadtam a cukrot, vanília kivonatot, jól kikevertettem a géppel, majd kanalanként hozzáadagoltam a kihűlt tejbegrízt.
A kakaós lapot visszaraktam a tepsibe és fele krémet rákentem, majd a diós következett. Maradék krémet rásimítottam és következett a mákos lap. Vízfürdőben felolvasztottam  Aldiban vett poharas glazúrt. Ráöntöttem a mákos lap tetejére. Kicsit kevés lett, a széleire már nem jutott, ami nem baj, mert nem mindegyik gyerekem szereti a csokimázat.
Aztán ment az egész a hűtőbe.
Nem bírtam ki még tegnap este meg kellett kóstoljam. Hát ez a család kedvence lesz.
Uncsim ma itt volt és közölte, hogy ilyen finomat még nem evett.
Amiért az elején aggódtam, hogy vékonyak lesznek a lapok, az pont jó lett. Így pont olyan magasságú a süti, hogy bele lehet harapni.

Hát akkor jöjjenek a hozzávalók: (közepes tepsihez)
Mákos lap

1 tojás
5 evőkanál cukor
5 evőkanál liszt
5 evőkanál darált mák
1 mokkás kanál szódabikarbóna
2 dl tejföl

A tojást a cukorral jól kikevertem hozzáadtam a tejfölt, a lisztet a szódabikarbónával és a mákkal összekavartam, aztán ment a tejfölös elegybe.


Diós lap

1 tojás
5 evőkanál cukor
5 evőkanál liszt
5 evőkanál dió
1 mokkás kanál szódabikarbóna
2 dl tejföl
Eljárás, mint a mákosnál.

Kakaós lap

1 tojás
5 evőkanál cukor
5 evőkanál liszt
3 kanál kakaópor
1 mokkás kanál szódabikarbóna
2 dl tejföl
A fenti módon.

Krém:

9 dl tej
8 evőkanál gríz
25 dkg vaj
20 dkg cukor
Vaníliás cukor vagy aroma

Sütőpapírról úgy választottam le a piskótát, hogy ráfektettem egy másik sütőfóliát, egy sütőlapot, megfordítottam és így szépen le tudtam húzni róla. Egészben maradt a vékony tészta.

Barátnőm kérésére és lányom kívánságára újból megsütöttem ezt a sütit. Mivel a keretes tepsiben az eredeti mennyiség éppen hogy csak kezelhető volt ezért megnöveltem a hozzávalók mennyiségét és lemértem.
Evőkanál és evőkanál között vannak azért különbségek ( aztán még ott van, hogy púpos vagy csapott legyen).
Még tavaly vettem egy sorozat mérőkanalat. (nem tudom, hogyan hívják) és ezzel mértem ki a hozzávalókat.

Hozzávalók: keretes tepsihez
Mákos lap
1.5 tojás (az egyik tojást megfeleztem és a másik felét a következő lapnál használtam fel)
65 g mák
90 g liszt
110 g cukor
3 dl tejföl
1.5 mokkás kanál szódabikarbóna

Diós lap
1.5 tojás
60 g dió
90 g liszt
110 g cukor
3 dl tejföl
1.5 mokkás kanál szódabikarbóna

Kakaós lap
1.5 tojás (én itt két kisebbet használtam. Megmértem 1.5 tojást 99 g volt a két kicsi 104 g ez nem nagy különbség.)
45 g kakaó
90 g liszt
110 g cukor
3 dl tejföl
1.5 mokkás kanál szódabikarbóna

Krémet ugyanannyit készítettem, mint a közepes tepsihez.

12 megjegyzés:

Essejó írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Essejó írta...

A 8 evőkanál cukor helyett tán inkább 8 evőkanál gríz a krémnél. Bocs én is figyelmetlen voltam, pedig a leírásnál olvastam is, hogy tejbegríz

Vali írta...

Gríz kell bele. Köszönöm, hogy észrevetted. Már javítottam is.

Moha írta...

Ezt viszem,nagyon jól hangzik! Akkor a keretes tepsiben sütötted?

kikus írta...

Én ilyet még nem is ettem.
Gyorsan tolj át egy darabot e-mailben :)

Bianka írta...

Már a neve is aranyos, de az íze is biztos fantasztikus

ivan írta...

Hát,hogy ezt a "tökölödö" technológiát végig tudtad csinálni,ahhoz már "acél idegek" kellenek.
Ahogy ránézek a képre, ezt "kétpofával" tudnám tömni.

Vali írta...

Megérte. Nagyon finom.
Moha igen a keretesben sütöttem.
Kb. fél centis mikor nyers és olyan 1 cm-es mikor megsül.

niki írta...

jól néz ki a sütid! szia Niki

Névtelen írta...

Hát sziiia Anyu!
A "Rezi sütike",az nem viccelt!!
Nagyon finom volt,pedig nem vagyok egy nagy sütifaló.De ebből sajnos senkinek nem hagytam...
Következő adagot mikor csinálod (már)?
Adri

nelly írta...

Valikám! Nagyon ügyes vagy! Nekem nem lett ilyen szép, de a technikád alapján újra próbálkozom!

nelly írta...

Nagyon örülök, hogy elkészült a módosított változat, biztosan ki fogom próbálni, mert ez már az én számhoz is lesz méretezve. Ügyes kislány vagy!