2011. január 29., szombat

Grízes zsemle

Barátnőmmel 2 hete a bio piacon jártunk pár alapanyag beszerzése szempontjából. Ő főleg narancsot és citromot vásárolt süteményéhez. Én jó pár zöldségen kívül, tönkölybúzát kerestem. Találtam is, de horribilis áron. 1/2 kg-ot 470 Ft-ért, a megszokott bio boltomban 1 kg-ot kapok ennyiért. Ott is hagytam, de ahogy ott kerengtünk a piacon, felfedeztem egy helyen ahol különböző liszteket árultak, hogy van tönkölybúza gríz.
1 kg 270 Ft-ért. Sajnos csak egy db volt belőle, rögtön vettem volna többet is. Arra gondoltam, hogy majd itthon tovább őrlöm. Ma amikor a zsemle készítésnek nekiálltam, hát a lisztes dobozom alján 10 dkg-nyi tk. lisztem volt (amit szintén én őröltem). Nem volt kedvem sem időm, most előszedni a malmomat ezért aztán előkaptam a grízt és azzal egészítettem ki liszt mennyiségét.
Olyan pihe-puha zsemlék lettek, hogy holnap újrázás lesz.

Grízes zsemle

Hozzávalók:

40 dkg BL80-as liszt
10 dkg tk. tönkölybúza liszt
10 dkg tönkölybúza gríz
10 dkg öreg tészta
3.5dl víz
1.5 teás kanál só
1 csapott teás kanál cukor
2 dkg élesztő
csipet aszkorbin
1 púpos kanál sikér
2 evőkanál olaj
2 evőkanál burgonyapehely

Minden hozzávalót a kenyérsütőgépbe pakoltam és 15 perc alatt sima gombóccá dagasztottam. (azt vettem észre, hogyha 20 percig hagyom dagasztani elmállik a tészta, pedig nem is melegít elő a gépem és nyitott tetővel használom)
A szervizben azt a tanácsot kaptam, hogy a folyadékot a legvégén adjam a hozzávalókhoz, mert akkor tovább tart az üstöm. Eddig félévenként cserélni kellett, mert a tengelynél eresztette az olajat. Megnéztem a számlámat és éppen 1 éve vettem legutoljára üstöt. (csak el ne kiabáljam)
Miután a tésztám kész lett kelesztőtálban duplájára hagytam nőni.
12 db-ra vágtam (95 grammosra), formáztam és a tetővel ellátott tepsimbe tettem.
Közben el kellett mennem és most nagyon jól jött a tapasztalat, hogy a hűtőbe nagyon jól el van a tészta.
Egy kis hűtő rendezés után beraktam a tepsit és elmentem a dolgomat elintézni.
Körülbelül másfél óra után kivettem a és konyhapulton hagytam a duplájára kelni.
A tepsi tetejét vízzel bespricceltem és 180 fokos sütőben 20 percig lefedve és 10 percig tető nélkül sütöttem.
Rácson hagytam kihűlni, majd kettesével fóliáztam és a mélyhűtőbe raktam őket.
Holnap folytatása következik, hogy a gyerekeket is el tudjam látni péksüteménnyel.

8 megjegyzés:

sedith írta...

Szia! Köszi a hozzászólásodat! Látom, elég sok pék-dolgot készítesz! Majd még jövök ötletet meríteni, tanulni! Ez a zsemle is istenien néz ki!:)

Viki írta...

Ahhhhh ez így már mindjárt más. Tényleg nagyon szépek lettek. S néha milyen jó dolgokat szül a véletlen.
Elviszem a redepted, hátha egyszer szembe találom magam a grizzel valahol :)

Mary írta...

Egyszer tönköly liszt helyett véletlenül tönköly grízt vettem. Nagyon jó minőségű és azóta tudatosan ezt keresem. Simát már nem is használok.
Vali nagyon szépek lettek a zsemlék.:)

Bianka írta...

Nagyon szép

Moha írta...

A zsemle gyönyörű lett,viszem a receptet! Én is úgy vagyok, mint Mary, egyszeri véletlen folytán azóta már csak tönköly darát veszek. Nagyon jó belőle az összes grízes étel, sütemény.

Daisy írta...

Egyszer egy német receptben olvastam grízt, de azt hittem, rosszul fordították. No, majd teszek egy próbát a sima darával.
Igaz, kukoricadarát már próbáltam valamikor, de nem komolyan.
Nagyon szépek lettek!

Kiskukta írta...

Nálunk férjem vásárolt be 10 ki Graham darát, persze lisztként adták. Először mérges voltam, de rájöttem, hogy ezt is jól lehet használni, péksütibe is:)

Foodafok írta...

Csodálatos! Holnap kipróbálom, ha a fene, fenét eszik is!