2010. március 3., szerda

Zsemlekenyér és "szegedi kifli"


 

Zsemlekenyeret sütöttem. Persze nem most sütöttem először, de valahogy kicsit feledésbe ment.
Ugye nem kell mondanom, hogy ki találta meg ezt a jó kis zsemlekenyeret.
Az eredeti recept itt található.


Én annyit változtattam, hogy
16 dkg  tk. kamut lisztet tettem bele, amit én őröltem.
A folyadékból vagy vissza kell venni vagy legalább még 5 dkg kell a BL80-asból, mert nagyon ellágyult a tésztám dagasztás közben.

Egy kis információ a kamut búzáról:
Kamut egy ősi búza fajta. Feltételezhetőleg, eredetileg az ún. termékeny félholdról származik, mely Egyiptom, Eufrátesz és a Tigris folyó között feküdt.
Hosszú ideig feledésbe merült, majd, mint a tönkölybúza a mai idők új felfedezettje.
A Kamut, mint ősbúza soha nem került nemesítésre, kizárólag biogazdaságokban termesztik. Tápanyagokban gazdag, 20- 40 %- kal magasabb a fehérje, aminosav, vitamin és ásványi anyag tartalma, mint a búzának.
Jó sütő képességekkel rendelkezik, ugyanis magas a protein és sikér tartalma. Kitűnően használható kenyér, sütemény, tojásmentes tészta készítésére.


A megkelt tésztát 8 felé vágtam, gombócokat formáztam belőle. Hagytam 15-20 percig pihenni, hosszúkásra nyújtottam, majd mint a kenyeret feltekertem a hajtásoknál lenyomkodva kissé.
2  sütőpapírral kibélelt püspök kenyér formába tettem őket (5:3 arányban, mert nem egyformák a formák)

40 perc kelesztés után megkentem felvert tojással (megmaradt a"szegedi kiflimnél), bevágtam a tetejüket.
A formákra sütőzacskót húztam és 10 perc után 180 fokos sütőben szép pirosra sütöttem.
Miután a rácson kihűltek, egy részük megy a fagyasztóba, hogy legyen  a kismama lányomnak mindig "friss" péksütemény.

 

Úgy gondoltam, hogyha már így benne vagyok a sütögetésbe, hát én is kipróbálom a "szegedi kiflit". 


Szépen előkészítettem a hozzávalókat, az élesztőt előírásnak megfelelően felfuttattam. A kenyérsütőgépbe mindent beleraktam. Úgy 10 perc múlva mikor ránéztem a tésztára, hát látom, hogy igencsak nem akar összeállni. Folyadékot kíván. 1/2 dl tejet még hozzá adagoltam, de amikor a megdagasztott tésztát kivettem, hát "olyan határeset" kinézete volt. Kelesztettem, majd 8 felé vágtam, gombócokat formáztam belőlük.
20 percet pihentek és elkezdtem kinyújtani. Kissé nehezen akartak engedelmeskedni és akkor vágott bele az agyamba: én a hozzávalóknál megadott tejből vettem el az 1 dl-t az élesztő felfuttatásához. Még 1/2 dl tej igencsak kívánkozott volna bele.
Kicsit merev volt a tészta, nem olyan jól nyújtható, látszik is a formáján, hogy ez inkább bukta, mint kifli.
Langyosan megkóstoltam, mert nem tudtam várni, úgy nemigazán ízlett, az olvadt vaj nagyon érezhető volt. Félóra múlva szintén megkörnyékeztem, no úgy már tökéletes volt.



Unokámnak meglepiként tettem néhányba csokilencsét és sütőcukorral megszórtam.
Nekünk meg néhányba licium gyümölcsöt rejtettem.

4 megjegyzés:

Viki írta...

Igy a késő éjszakába már meg is terheltem szegény kis gyomromat vele :) gusztaaaaaaa

Andi írta...

ja de gyönyörű, micsoda színe van....

ivan írta...

huggicKépzeld Vali.
Nálam a "kamu" lisztből nem sikerült semmit össze hoznom,de ez is csak kamu.

Limara írta...

Gyönyörűek! :))