2010. január 25., hétfő

Esküvői torta


A "próba" torta végső változata elkészült.Igencsak izgultam, mert a családnak én készítem az összes ünnepi tortát, de még esküvői tortát nem készítettem.
Sőregitől rendeltem virág kiszúrót, különböző formázó csöveket ( ez most jó indok volt rá, eddig csak a gondolatig jutottam el), torta elválasztót, római oszlopot, szóval több mindent. Bár még nem volt meg a végleges forma.
Találtam a neten egy céget, ahonnan tortaállványt lehetett rendelni, még jó, hogy felhívtam őket a méretek miatt, mert kiderült, ez az állvány nem szétszedhető, csak szeletben lehet a tortát rátenni. Na jól nézek ki, szeletben a menyasszonyi torta.
Újból neten bogarászás, szerencsémre találtam egy fővárosi nagykert. ahol biztosítottak róla, hogy van többféle torta állványuk. Csütörtökön el is mentem hozzájuk és a fent látható torta állványt vettem meg, (még jónéhány ezt-azt).Sajnos a egyforma csipkéket nem kaptam, mert 100-val voltak csomagolva. A bemutató csipkékből sikerült 2 arany és egy fehér papírcsipkét vennem.
A virág díszeket és a leveleket, még a hét elején elkészítettem Kiskukta fondant receptje alapján. Volt itthon folyékony étel festékem és abból ép csak egy cseppet hozzágyúrtam. Így is tartottam tőle, hogy a sárga nagyon rikítani fog, de szerencsére, mire kiszáradt pasztell színű lett.

A piskótákat a "Nagy csokoládé könyv" alapján sütöttem meg.
A bécsi piskóta tészta

Hozzávalók a sötét piskótához:

5 egész tojás
2 tojássárgája
17 dkg cukor
1 késhegynyi só
fél vanília rúd kikapart tartalma
13 dkg liszt
3 dkg kakaó por
50 ml olaj
50 ml tej
24 cm-es átmérőjű és 5 cm magas torta gyűrű

Én most másfél adagból sütöttem a piskótát és 30 cm-es tortagyűrűben.




A legnagyobb torta trüffel krémes lett ( a próba torta is az volt)(sárga virággal)
Csütörtökön este 5 dl tejszínt felforraltam és 12 dkg 85%-os étcsokit és 12 dkg tejcsokoládét felolvasztottam benne és rúdmixerrel egyneművé kevertem. Miután kihűlt, ment egy éjszakára a hűtőbe.
Másnap elektromos habverővel közvetlenül a torta töltése előtt, kemény habos krémmé vertem.
A megtöltött torta ment a hűtőbe 2-3 órára.



A világos piskóta

Hozzávalók:

5 egész tojás
2 tojássárgája
17 dkg cukor
1 késhegynyi só
fél teás kanál citrom héja (kezeletlen citromból) ez most elmaradt
13 dkg liszt
3 dkg étkezési keményítő
50 ml olaj

24 cm-es tortaformában sütöttem


A középső tortát kávé krémmel töltöttem.(rózsaszín virággal)
Ennek a receptjét Jutka barátnőmtől kaptam ő pedig a nagyijától.

Hozzávalók:

5 tojássárgája
7 evőkanál cukorral
3 tejmerőkanál erős fekete kávéval ( na itt voltam bajban, mekkora egy tejmerő, nekem ahány merőkanalam van annyiféle) így aztán úgy döntöttem, hogy biztos középút az 5 dl.
Forró vízgőz fölött folyton verve, sűrűre befőzzük.
Ez a folyamat nekem majd egy óra hosszat tartott. (itt egy kicsit szidtam magam, hogy miért kell nekem új recept, de végeredmény teljesen kárpótolt.
Állandóan kavarva kihűtjük. Itt egy kicsit besegítettem neki, egy lábasba jégkockákat és hideg vizet tettem és afölött kevertem.
10-15 dkg habosra kevert vajjal összekevertem és megtöltöttem a piskótát.
Ment a hűtőbe a másik mellé.

A legfelső torta grillázs krémmel lett töltve.(fehér virággal)
A világos piskóta alapjának a felét vettem és 18 cm-es tortaformában sütöttem.

Ez recept is Jutka barátnőmtől van, persze ez is nagyitól származik ( Csétényi István cukrász receptje)

A teljes anyag mennyiséget írom, de én megfeleztem.

6 dl tej
15 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor (vagy aroma)
15 dkg krémpor vagy liszt
3 db tojás

A tejet a cukorral felforraljuk. 2 dl langyos tejet kiveszünk belőle és jénai tálban a krémporral és a tojással simára keverjük. A felforralt tejet beleöntjük és a jénai tálban, de habverővel összekeverjük. Sűrűre fözzük. Kihűtjük.

Grillázs hozzávalói:

40 dkg cukor
40 dkg dió

A diót nyújtófával durvára törjük.
A cukrot szárazon megolvasztjuk- állandó keveréssel. A mikor a cukor sárgásbarna (sötét, de nem égett) beleöntök a diót és összekeverjük. Olajozott lemezre (alufóliára) öntjük. Olajos késsel 3-4 mm vastagra dolgozzuk.
1/3 félretesszük díszítésre. 2/3-át Húsverővel összetörjük, majd 40 dkg vajjal a krémet habosra keverjük, aztán bele a grillázs.

A piskóta alsó lapját bőven megkentem a krémmel, aztán betettem a hűtőbe, kicsit dermedni, mielőtt a következő lapot rátettem volna. Ezt a tortát szerettem volna a legmagasabbra. Mikor megdermedt, ment a következő adag krém, aztán a felső piskóta. Vissza hűtőbe.

Ekkor nekiálltam a vajkrémnek.

A 3 torta bevonásához
1.25 kg vajat
2.5 kg porcukrot használtam el.

A porcukrot átszitáltam és a vajat habosra kevertem, majd kanalanként hozzáadtam a porcukrot.

2 részletben készítettem, mert ekkora edényem nincs a robothoz és nem is tudtam még, hogy mennyi krém fog elfogyni. Egy nagyon kevés maradt.

A tortákat először vékonyan megkentem vajkrémmel, morzsátlanítottam. Ez a réteg megfogja a morzsákat és a nem kerül a krémbe.
Hagytam száradni, majd jött a külső krém adag. Ezt jó vastagon kentem, mert az oldalát amikor a díszítő formával végig húzom, nem szabad, hogy a piskóta átüssön a krémen (na ezt az első tortánál vagy 4-szer kezdtem el, míg elérte a megfelelő vastagságot.
Miután mindegyik tortát megkentem, hagytam őket a konyhapulton száradni és kb. 1-1.5 óra múlva zsírpapíron keresztül a kenőkéssel elsimítottam a tetejét. Az apró hibákat így ki lehet javítani.
Aztán a virág díszeket és a leveleket helyeztem rá. Csillagcsőrős habzsákba vajkrémet tettem és a tetejét apró pöttyökkel díszítettem.

Aztán már csak azon izgultam, hogy a szállításnál ne történjen galiba.
Szerencsére minden rendben ment.
Jöhet a következő ara jelölt.




18 megjegyzés:

Kiskukta írta...

Nagyon szép lett! Gratulálok! Sok-sok boldogságot a lányodéknak!

Mennyibe került az állvány?

Limara írta...

Azt a mindenit! Csodaszép lett, benne van az anyai szíved is! :)) Sok boldogságot az ifjú párnak! :))

Mary írta...

Nagyon gyönyörűek lettek Vali!
Fiataloknak nagyon sok boldogságot kívánok!

Raindrop írta...

Kétszer nyitottam meg a képeket, nem akartam hinni a szememnek, hogy ezt nem profi cukrász készítette!
Gratulálok az ügyességedhez, és nagyon sok boldogságot kívánok az ifjú párnak! :)

Vesta írta...

Ez igen, gyönyörű!
Gratulálok!

erika írta...

Vali! Nagyon szép feladatot kaptál a Lányodtól, de úgy látom helytálltál. Gyönyörű tortákat készítettél!!-gratulálok!
Sok bolodogságot kívánok az ifjú párnak!

Vali írta...

Köszönöm kislányok! Igyekeztem és izgultam.

Julika írta...

Jesszusom, ezek nagyon szépek ! Nagyon ügyes vagy, igazán beleadtad szíved és a lelked ! Sok boldogságot az ifjú párnak !

Andi írta...

Nagyon szép lett!
Sokat dolgozhattál vele, de meg érte minden perce!
Sok boldogságot kívánok én is a lányodéknak!!!

zsula írta...

Gratulálok a tortákhoz! Szépek lettek és biztos, hogy nagyon finomak is. Az ifjú párnak sok boldogságot!

Moha írta...

Gyönyörűek lettek és micsoda finom ízeket találtál ki! Gratulálok és sok boldogságot a fiataloknak!

ivan írta...

Az esemény(tudom)nem mindennapi,
amire készült ez a "meglepi".
Mielőtt még valaki belőle enne,
látszik,
hogy szíved,lelked van benne.

Kata írta...

Gyönyörű lett a torta!Gratulálok,nagyon ügyes vagy Vali!
Az ifjú párnak is szeretettel gratulálok és nagyon sok boldogságot kívánok!

Notburga írta...

Gratulálok!!! Et valami csodás torta lett. Minden jót az ifjú párnak!

Daisy írta...

Ezek szerint nálatok hétvégén esküvő volt? Sok boldogságot kívánok a fiataloknak. Olyan ajándékot adtál nekik, amire mindég emlékezni fognak.Írigylésre méltó a vállalkozó kedved. Szoros lehetett az időbeosztásod az előkészületek alatt.
Nagyot alkottál!!

l'audrie írta...

Köszönjük A TORTÁT!
Nagyon szép és finom volt!!!!!!!!!

Niki írta...

Szia! Nagyon szép lett a torta! :-) Egy kis segítséget kérhetek: meg tudnád írni, hogy honnan tudtál tortaállványt rendelni. Mert nekünk is kellene egy ilyen egy esküvőre, ahová én készítenm a tortát! Előre is köszi a segítséget és a válasz!

klári írta...

Anya csak egy van !gratulálok !Ha legközelebb gőz felet készítesz krémet akkor megsúgom,hogy mikróba csináld ,sokkal gyorsabb, vigyázni kell vele csak nagyon rövid időkre szabad a mikrót állítani(hogy a tojás meg ne főjön) és két mikrózás közbe egy mixerrel megkeverni.