2009. december 20., vasárnap

Szereted a bejglit?



Ma elkészültek a bejglik. Talán 4 éve, hogy elkezdtem bejglit sütni. Azelőtt mindig a párom édesanyja készítette nekünk. Aztán idő foga kikezdte már az erejét. Így nagy levegőt vettem és a neten napig böngésztem a recepteket. Melyiknek merjek neki vágni? Valamiért ez a recept tetszett meg és még karácsony előtt 2 héttel kipróbáltam. Abban reménykedtem, hogy lesz annyi időm, hogy néhány próbálkozás után megtalálom a számunkra az igazit. Legfeljebb a család vagy a kutyák bejgli mérgezésben fognak fetrengeni. Napok alatt elfogyott, tehát ismét meg kellett sütnöm, sőt megint. 24 rúd bejglit sikerült akkor sütnöm. Ráadásul a recept az első olvasásra nem volt teljesen egyértelmű, azért belevágtam. Elolvastam vagy 10x mire minden megvilágosodott előttem.
Azóta már megsütöttem már egy másik receptet, az is nagyon jól sikerült, de a családnak ez lett a kedvenc.
2010-es tapasztalat. 30 perc sütési idő elég neki. Ha túl sütjük és a fehérje miatt már nem tud nőni a tésztánk akkor reped.
Hozzávalók:

A tésztához:
1 kg liszt
40 dkg vaj
10 dkg porcukor
2 dkg élesztő
1 dkg só
3 dl tej
4 tojás sárgája
1 vaníliás cukor
1 dkg citromhéj reszelék
Az átszitált lisztet és porcukrot, a vaníliás cukrot és a citromhéjat összemorzsoljuk a vajjal.
A tejet 2 felé osztom és az egyikbe az élesztő morzsolom bele a másikba a sót és a tojás sárgákat keverem el. Majd hozzáöntöm a morzsalékhoz és gyorsan összegyúrom, hogy a zsiradék ne olvadjon meg.
8 felé osztom (26-27 dkg-os) cipókat formázok belőle és fél órára a hűtőbe teszem pihenni.

Töltelék:
Mákos:
50 dkg mák
30 dkg cukor
5 dkg mazsola (nálunk ez kimarad)
2.5 dl tej
2 dkg vaníliás cukor
citromhéj reszelék
(őrölt fahéj, szegfűszeg, cukrozott narancshéj ízlés szerint (nálunk ez is kimaradt.
Mézzel is ki lehet váltani a cukrot, azonos súlyban. Pár deka almával is lehet, lazítani a tölteléket.
A cukrot a tejjel és a (mazsolával) feltesszük főzni. A mákot a többi ízesítővel összekeverjük és amikor forr a tejes cukrot beleöntjük a mákba és jól összekeverjük. Félretesszük hűlni.


Diós:
50 dkg dió
30 dkg cukor
5 dkg mazsola (nálunk ez kimarad)
2.5 dl tej 2 dl tej is elég akkor nem lesz annyira nedves a dió
2 dkg vaníliás cukor
citromhéj reszelék
(őrölt fahéj, szegfűszeg, cukrozott narancshéj ízlés szerint (nálunk ez is kimaradt.
A cukrot a tejjel és a (mazsolával) feltesszük főzni. A diót a többi ízesítővel összekeverjük és amikor forr a tejes cukrot beleöntjük a dióba  és jól összekeverjük. Félretesszük hűlni.

Én most 2 rúd gesztenyést is sütöttem, mert a kisebbik fiam nagyon szereti.
Értelem szerint a tészta mennyiségét 1/4 mennyiséggel növeltem.

Gesztenyés:
2 csomag (25 dkg-os) gesztenyepüré
6 dkg porcukor
6 dkg vaj
4 cl rum
mazsola

A fenti hozzávalókat jól összedolgozom.

A tészta gombócokat egyenként veszem ki a hűtőből és kb.3-4 mm vastagra nyújtom A/4 méretűre. A nyújtódeszkát nem szabad lisztezni. Minden nyújtásnál megemelem és úgy nyújtom tovább.
A tölteléket én előre szétosztom kis tálkákba, 26 dkg-s adagokra. Megmérem a tésztát és a tölteléket is ugyanolyan adagokra mérem ki.
A tölteléket elosztom rajta, hogy a tészta széleinél kb. 1.5 cm üresen marad. A két rövidebb oldalát ráhajtom a töltelékre és a hosszabb oldalról kezdve szépen feltekerem. A tepsire úgy helyezem, hogy a hajtás kerüljön alulra és legalább 5 cm távolság legyen köztük, mert sütés közben megdagad.
Tojássárgájával megkenem és langyos helyen hagyom rászáradni. Amikor látom rajta a hajszálrepedéseket, akkor lekenem tojásfehérjével és hideg helyre teszem száradni.
A sütőt bemelegítem 190 fokra és a rudakat megszurkálom hurkapálcával, hogy gőznek legyen hol eltávoznia. Aztán vagy kireped a bejglink vagy nem. Ez már az ő döntése.
Körülbelül 30 percig sülnek a bejglik.
Ez a recept Tóth János, a fóti Ambrózia cukrászmesterétől van.

9 megjegyzés:

Névtelen írta...

Egyszerűen gyönyörű

Névtelen írta...

Nagyon szépek lettek! Ügyes vagy! Az enyém is kisült. 6-ból 3 kirepedt. De azért az enyémek, és szépek. Végül is az is a Te recid, csak az éjszakáztatós.

nelly írta...

Nem vagyok névtelen, csak rossz gombot nyomtam. Bocsi......

Vali írta...

Igazából az Andi1976 Ncl-es recije. Az is nagyon jó. Nálunk ez lett a nyerő.

Edó írta...

Hat Valikam, ezek gyonyoruek,mint mindig.Ket even at en is ezt a receptet sutottem, meg te hoztad volt Margitkahoz.Sajnos nekem mindig kireped fele es a marvanyozas meg kozel sem ennyire szep,mint neked.De izre nagyon finomak mindoig.Tegnap is elkeszitettem valakinek,szinten ez a reci alapjan,de magunknak most egy masikat probalok ki,ugy dontottem,nehogy tul unalmas legyen megint ugyanezt:))Kivancsi leszek.

Andi írta...

Szia Vali!
Nagyon szépek lettek. Bevallom még sohase sütöttem. De jön anyum holnap, és együtt megpróbáljuk!

erős ildikó írta...

Gyönyörűek a süteményeid!
Örömteli, szép karácsonyt, gasztroélményekben (is) gazdag napokat kívánok Neked és Szeretteidnek!

Limara írta...

Gyönyörűek! Holnap én is sütöm! :))

Eszter írta...

Ilyen bejglit fogok sütni karácsonyra, ezt a receptet még nem ismerem! Remélem nekem is ilyen gyönyörűekre fog sikerülni.