2010. április 11., vasárnap

Mindennapi betevőnk 33-ra

A kenyérsütés az egy veszélyes vírus. Amióta megfertőződtem vele, nem tudok belőle kigyógyulni. ! Ez az állapot már négy éve tart, nincs rá gyógymód.
Ez idő alatt talán 4-szer vettem bolti pékárut és akkor is lelkiismeret furdalásom volt, hogy miért hagytam elfogyni a pékárut. (tiszta hülye vagyok, de így volt)
Kenyeret sütni sosem vagyok rest, bármi mást képes vagyok halogatni vagy akár örökre elfelejteni, de a kenyérsütés nekem fontos. (kemény vírus ez)
Persze ha elmegyünk valahova nem viszek magammal saját sütésű pékárut és megeszem a boltit, de itthonra nem veszek.
Azaz az sem igaz, hogy sosem viszek, mert amikor nyaralni mentünk és önellátóak voltunk oda sütöttem 2 kenyeret.

Amaránt liszttel már sütöttem kenyere, de most sehol sem kaptam csak magot tudtam venni. Gondoltam majd megőrlöm. Aztán eszembe jutott, hogy annyiféle maggal szoktuk ízesíteni a kenyerünket, milyen lehet, ha ezt használom hozzá. Ráadásul nagyon jó egészségtani hatása van.
Az Amarántról már itt írtam.

Hozzávalók:

25 dkg teljes kiőrlésű liszt
40 dkg BL-80-as liszt
13 gr. élesztő
3 dl víz
125 gr. joghurt
2 teás kanál só
2 evőkanál olaj
1 teás kanál nádcukor
1 késhegynyi aszkorbin
1 púpos kanál sikér
1 marék burgonya pehely
1 marék amaránt mag


20 dkg lisztből és 2dl vízből, az élesztőből és a cukorból készítettem egy elő kovászt. Galuska tészta sűrűségű lett. Megszórtam a tetejét liszttel és langyos sütőben duplájára kelesztettem. Mikor ez kész lett a kenyér sütőgépbe raktam a többi hozzávalóval.
20 perc dagasztás után kiolajozott kelesztőtálba raktam és 1 óra hosszat kelesztettem.
Egy kis darabot levágtam belőle a betűkhöz.
Kicsit átdolgoztam, kinyomkodtam belőle a levegő buborékokat, formáztam.
Az amaránt magokat a gyúródeszkára terítettem, a kenyeret vízzel bespricceltem és a vizes tésztát jól beleforgattam. Ezután ráhelyeztem a tészta betűket.

Beraktam a tupperes sütő edényembe és hagytam kb. 1 órát kelni. A sütőt 230 fokra bemelegítettem, az edény tetejét belülről jól bespricceltem és 55 perc alatt megsütöttem. (sütő függő)
Rácson hagytam kihűlni.


A család minden tagjának ízlett.

8 megjegyzés:

Kiskukta írta...

Nagyon szép a kenyered kívül-belül, nekem adnád a sarkát?

Ottis írta...

Minden elismerésem, ügyes vagy ha mindig magad sütöd!Én még ezt a vírust nem kaptam el:-) De jó volna...

Bianka írta...

Nagyon szép lett :)

Daisy írta...

Remélem erre nem találnak ki valamilyen vírusölőt!
Ezt a kenyeret is bevállalnám szívesen.

Viki írta...

Ez szép is, jó is, és még nagyon ötletes is:)) Jaj de gyönyörü a bélzete. Olyan érzésem van, mintha szerettem volna belecsípni :)

Viki írta...

Már csak azon járt az agyam, hogy haraphatnám le a kenyered csücskét, pedig elsőnek szerettem volna megdícsérni a "fejedet" vagyis a fejléced. Csudijóóóóóóóóó

Atkáriné Terike írta...

Egyet értek veled! A vírus engem is megtalált. Gyönyörű a kenyered és látom hogy finom is!

ivan írta...

A fejléced nagyon tetszik,"ennivaló." Ha már kisütötted, mit fogsz sütni,pislants át hozzám egy kicsit.