Megszelídítettük egymást

"Az emberek elfelejtették ezt az igazságot – mondta a róka. – Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél."
                                                                                     Antoine de Saint-Exupéry

13 évvel ezelőtt találtunk egymásra. Apámat vittük Füredre a szívszanatóriumba. Visszafelé már majdnem otthon voltunk, mikor egy közeli közért előtt megálltunk. Párom és a lányom akart valamit vásárolni. Én a kocsiban maradtam. Egyszer csak egy kis kutyára lettem figyelmes az üzlet előtt. Feltűnt, hogy az üzletből kijövő vásárlókhoz csatlakozik, de miután ügyet sem vetettek rá, visszajött. Először arra gondoltam, hogy a bolté a kutyus (de miért hagyják így az utcán- gondoltam magamban). Ahogy így dohogok magamban, a kutya leült velem szemben. Akkor abban a pillanatban eldőlt a sorsunk, ahogyan egymás szemébe néztünk. Kiszálltam  azonnal  a kocsiból és az ölembe vettem. Lányomat visszaküldtem a boltba megkérdezni, hogy kié a kutya. Nem tudták, állítólag már 3 napja itt bóklászik. Meghagytam az elérhetőségemet, ha mégis jelentkezne a jogos gazdija (hátha egy kisgyerek sír utána). Otthon aztán kíváncsian figyeltük, hogy mit szólnak(azaz ugatnak) az új jövevényhez a meglévő két kutyánk. Örömmel fogadták, mintha mindig is idetartozott volna.
Másnap hívtam az állatorvost, hogy minden oltást és ami kell megkapjon. 3 hónaposnak vélte. Volt szegénynek egy-két problémája, amit szerencsére orvosoltunk, de mai napig érzékeny a gyomra.
Egy hét múlva visszamentem a boltba és elkértem a papírt amin az adataimat megadtam, mert ő már hozzánk tartozott.
13 évig volt hű társunk. Imádtam a kutyáimat, de ő volt a legkedvesebb, a legokosabb.
Anyám halála után egy héttel hagyott itt bennünket. Komoly nyaki csigolya és gerinc problémái voltak. Megpróbáltunk mindenféle kezelést, gyógyszert, szteroidot, de amikor már rendszeresen fel kellett emelni és a lábait beigazgatni, hogy rátudjon állni döntést kellett hozni. Nem hagyhattam szenvedni, nem érdemelte meg.
Most itt pihen a kertünkben a többi kutyáinkkal.
Nem tettem fel a blogomra ezt a szomorú hírt, mert anyám halála után, amikor beírtam két verset, hát ki lettem osztva szépen.(persze névtelenül) Nem az ő elvárásának megfelelően viselkedtem. Én meg nem magyarázkodtam, hogy nekem akkor azt miért kellett. Nem tartozott rá.
Azóta olvasás után jelennek meg a megjegyzések.