2009. augusztus 22., szombat

Együtt sütöttünk


Nagy izgalommal készültem erre az eseményre. Az mindig öröm amikor a lányokkal együtt lehetek, de a csúcs az volt, hogy együtt sütöttünk.
Már hajnalban fent voltam és újból átellenőriztem a listámat, hogy mindent becsomagoltam-e.
A mélyhűtőből egy nagy ruháskosárba pakoltam a megsütött kenyereket, péksüteményeket.
Most már tudom, hogy már este kivehettem volna a kenyereket és a kalácsokat, mert még délben is fagyos volt némelyiknek a közepe.
Én nem is gondoltam, hogy ekkora érdeklődés lesz. Szinte megállás nélkül szeleteltük apró falatokra a kenyereket és kis kosárban kínáltuk.
Julika nem győzött figyelmeztetni bennünket, hogy délutánra is hagyjunk belőle.
A helyben sütött kenyereknek és kalácsoknak idejük sem volt kihűlni, úgy forrón kellett megvágnunk.




Sok dicséretet is kaptunk ami nagyon jól esett.

Sokan elmondták, hogy van kenyérsütőgépük, de a kamrában porosodik, mert egy-két sikertelenség után, elment a kedvük tőle.
Remélem, hogy jó néhányan leporolják és újból nekiállnak az otthoni kenyérsütésnek.

Nagy meglepetés volt, hogy Marica is meglátogatott bennünket és azonnal beállt a csapatba.
Lelkesen mesélt az otthon sütött kenyerekről. Sajnos nem maradhatott egész napra, pedig jó lett volna.
Apró malőrök előfordultak, amiről Limara már írt, jókat mulattunk rajta.
Fotózásra szinte időnk sem volt, pedig mindhárman vittünk fényképezőgépet.


Limara tudása fantasztikus. Tudtam én ezt mindig, de így élőben megtapasztalni, külön élmény volt. Ahogyan ránézett a gépben a tésztára, és rögtön tudta, hogy ide még egy kis víz kell, abba még egy kis liszt. Hát nagyon "irigyeltem" ezt a profizmust.
A sátorban igen meleg volt , el is fáradtunk rendesen, délután már időnként kerestük a szavakat.
Nagyon jó élmény volt számomra ez nap.
Köszönöm lányok.

6 megjegyzés:

Julika írta...

Vali ! Fantasztikus vagy te is, nem semmi mennyiségű kenyérrel, péksütivel készültél. Öröm volt együt sütögetni veletek !

Vali írta...

Nekem is.:)

Brigitta írta...

Szia Valika!
Itt is gratulálok Nektek,és Neked,remekül helyt álltatok,együtt örülök Veletek!Külön büszkeségem,hogy szermélyesen is ismerhetlek Titeket!:))

Névtelen írta...

Aranyosak voltatok:)

Vali írta...

Brigitta én is örülök, hogy ismerlek Téged. Az a baj, hogy oly messze laksz. Remélem kicsi lányod élvezi az óvodát.

kikus írta...

Én meg nagyon büszke voltam Rátok :)