2009. augusztus 18., kedd

A kenyér


Augusztus 20-án kenyeret sütünk Limarával és Julikával a Parlamenttel szemben. Mindegyikünk süt és süt. Közben készítjük a listát, hogy mit kell vinnünk. A fagyasztóm 2 fiókja teli van már és holnap folytatás, amit már nem fagyasztok.
Újra kell tanulnom a kenyérsütőgéppel való sütést. Már régóta csak dagasztásra használom és sütőben sütök.
Ráadásul 3 féle gép van most nálam. Mind más és más.
A konyhám lisztes dobozok, gyúródeszkák és az egyéb kellékektől másra nem használható.
Készült Riegel, zsemle, tk. kenyerek, kalácsok.
Most egy nyanyás tk. kenyér pirul a sütőben arról, majd csinálok fotot.
Kicsit izgulok is, meg örülök is. Remélem minden jól sikerül.

Tk. nyanyás kenyér

40 dkg. teljes kiörlésú tönkölybúza liszt
30 dkg. BL80-as liszt
35 dkg öregtészta
2.5 dl joghurt
2.5 dl víz
2 teás kanál só
csipet aszkorbin
1 teás kanál sikér
14 gramm élesztő
1 marék burgonyapehely
1 teás kanál barna nádcukor
2 evőkanál olaj

Mindent a gépbe raktam és 20 perc dagasztás után hagytam a gépben duplájára kelni, majd 10 perc dagasztás után kivettem, formáztam és és egy tupperes tetős tálban 1 órát kelesztettem.
50 perccel a kelesztés vége előtt, bevágtam, majd a tetőt is és a kenyeret is alaposan bespricceltem langyos vízzel. 230 fokos sütőbe tettem, amit 15 perc után 200 fokra visszavettem.
45 perc sütés után a kivettem a formából és a rácson még 10 percig sütöttem.

4 megjegyzés:

Limara írta...

Már nagyon várom! :)) A kenyér gyönyörű! :))

Daisy írta...

Én meg csak írigykedem! A Férjem dolgozik és holnap, ha haza jön, nem jó program neki a kirándulás, de nagyon szorítok nektek, hogy jól sikerüljön.Ne felejtsetek el árnyékot csinálni valamivel, mert úgy jártok, mint tavaly.

Vali írta...

Daisy gondolunk majd rád.

Névtelen írta...

Én nagyon várom a beszámolót, szorítok Nektek:)