2009. augusztus 12., szerda

"Molnárné" zsemléje

Arra gondoltam, hogy Molnárné kenyerét megpróbálom zsemle formájában elkészíteni.

Hozzávalók:
25 dkg teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
40 dkg BL80-as kenyérliszt
2 dkg élesztő
1 evőkanál árpamaláta kivonat vagy 1 teáskanál cukor
2 evőkanál burgonyapehely
1 púpos teáskanál só
csipet aszkorbinsav
4.1 dl víz
1 evőkanálnyi vaj vagy 2 evőkanál olaj
20 dkg öreg tészta (nyanya)
Kimérem a hozzávalókat, majd a lisztből elveszek 20 dkg-nyit összekeverem az öregtésztával, az elmorzsolt élesztővel, a cukorral és annyi vizet teszek hozzá (a megadott víz mennyiségéből), hogy nokedli sűrűségű legyen. Liszttel megszóróm a tetejét és hagyom duplájára nőni.
Ezután minden hozzávalót a gépbe teszek és 15 perc alatt megdagasztatom.
A tésztát kiolajozott kelesztő tálba rakom és hagyom duplájára kelni. Majd lisztezett deszkára borítom és gyengéden átdagasztom. A tálat ráborítom, és 15 percig hagyom kelni.
Ebből a mennyiségből 12 db 10 dkg darabokat vágok. Gömbölyítem és szilikon lappal vagy szilikonos sütőpapírral kibélelt tepsibe rakom. Ráborítom a tepsi tetejét (én egy tetős tepsit használok, de lehet két egyforma méretű tepsit használni) és kb. 40 perc 1 óra alatt duplájára kelesztem.
A sütőt bemelegítem 200 fokra és mielőtt beraknám a zsemlét, a felső tepsit alaposan bespriccelem vízzel. Jó gőzős környezetet biztosítok a zsemléknek.
15 perc múlva leveszem a sütő hőfokát 180 fokra. Majd 10 perc elteltével a tetőt leveszem a zsemlékről és pirosra sütöm.
Rácson hagyom kihűlni a zsemléket.

4 megjegyzés:

Daisy írta...

És a molnárné maga őrli már a lisztet vagy ez a terv félbe szakadt? Nagyon szépek lettek, biztosan hamar elfogy.

Vali írta...

Daisy igen magam őrlöm. Elkevertem a fotót a malomról, majd újra lefotózom.

Limara írta...

Gyönyörűségesek! :))
Nézz be hozzám, játszani hívlak! :))

Daisy írta...

Elolvastad a júl.15-i Finománia bejegyzésemet? Limarához is már beköszöntem.