2011. augusztus 21., vasárnap

Buli kenyér

Hosszú ideje nem írtam a blogomba. Oka van sajnos, nincs energiám hozzá. Bár az is igaz, hogy nem sűrűn készítettem új dolgokat. Amikor meg igen, akkor vagy a fényképezőgépem volt elállítva vagy nekem nem volt kedvem fotózni.(írni sem)
Talán lassan ez jobbra fordul, de még csak egy kis halvány reményt látok. Egy hete van segítségem a mama ápolásában (így teljes munkaidőben bejárok dolgozni).
A változást most az hozta, hogy nagyobbik unokám mindjárt betölti a nyolcadik évét. Már vagy fél éve, talán több is mikor vettem ezeket a kenyérsütőformákat. Azzal az elhatározással, hogy a szülinapi bulira, ilyen kis formás szendvicseket gyártok a gyerekeknek. Nem várhattam az utolsó pillanatig a kipróbálására és ha nem sikerül újabb próbákra. Kerestem a neten, hátha van valakinek tapasztalat róla, de nem találtam semmit.
Az alábbi tésztát állítottam össze hozzá.

60 dkg BL80-as kenyérliszt
1 tk. só
1.8 dkg élesztő
1 tk. nádcukor
csipet aszkorbin
2 kanál burgonyapehely
2 evőkanál olaj
3.2 dl víz

A kenyérsütő géppel 15 perc alatt megdagasztottam, majd kelesztőtálban kétszeresére hagytam kelni.
3 felé vágtam (35 dkg-osra) és gombócokat gyúrtam belőle. 10 percig pihentettem, majd laposra nyomkodtam és feltekertem, de minden tekerésnél alaposan lenyomkodtam. Belehelyeztem a formába, a két végére ráraktam a fedelét és a hideg sütőben kelesztettem 30 percig.
A sütőt 180 fokra állítottam és hideg sütőben kezdtem sütni. 55 percig sütöttem. Kettő formáról lejött sütés közben a fedele, így aztán láttam, hogy jó-e már a színe.
Most már bátran fogom használni és remélem a gyerekeknek is fog tetszeni.
A következő kihívás a torta lesz. Már alakul a fejemben, de még nem végleges.

11 megjegyzés:

Éva írta...

Hiányoltalak , nem tudtam mi van veled? Mindenkinek szokott problémája lenni, a kedvünk is változó hol ilyen hol olyan! Azért írogassál fotózzál hátha jobb kedvre derűlsz! Nagyon szép lett a kenyered,guszta! Ez valóban olyan zsúrkenyérre hasonlít!Biztos finom az íze is!

Petra írta...

Nagyon klasszak ezek a kenyerek, a gyerekeimnek is tetszenének. :)))
Kitartás, egyszer csak előbukkan az a fény az alagút végén.

Roza írta...

Szia Vali, nagyon hiányoztál...
Ne maradjál el ilyen sokáig, ha lehet.
Bulisak a kenyereid:)

Kati írta...

Kitartást kívánok, jól sikerültek a buli kenyerek.

Vali írta...

Sziasztok!
Majd igyekszem. A tortáról biztos hozok képet.

Bianka írta...

Nagyon ötletes és finom

erika írta...

Hiányoztál!(sokat gondoltam Rád, de még levéllel sem mertelek zavarni. örülök ,hogy most már lesz segítséged,ha kisebb a fizikai teher, a lelkit is könnyebben fogod bírni--pusz)
Csuda klassz a kenyérformád, bizti sikered lesz az uncsidnál!

Atkáriné Terike írta...

Sokat gondolok én is rád!
Örülök,hogy írtál! Isteni lett a kenyér. Hol lehet venni ezt a formát?

Vali írta...

Szia Terike!
Azt hiszem Lidl-ben vettem, de már régen.
Mostanában már kezd lenni kedvem sütögetéshez.

ILDIKO írta...

VALIM!
Nagyon jok lettek!Johetek en is bulizni?? hihi
Most mar tudom hogy miert voltal tavol. Olvastam itt nalad. Minden elismeresem a Tied! Vigyazz magadra es ha idod engedi TE magad is pihenj! Eot-egeszseget es kitartast kivanok a tovabbiakban is! Koszonom a segitsegedet! Szia! ILDIKO

Viki írta...

Szia Valikám! Lassan egy hete kereslek, több kevesebb sikerrel, de most végre meg is találtalak. Tudtam és emlékeztem ezekre a formákra. Én most kaptam ajándékba egy ilyen garniturát. Nem mondom, hogy örökké ezt fogom használni, de hát valamivel illene kipróbálni. (Nem sok kedvem van hozzá), Viszont eszembe jutott, hogy Nálad láttam valamikor ugyanezeket és addig kutattam, amíg eddig eljutottam. Most elviszem a recepted, megpróbálom én is elkészíteni, hogy legalább meg tudjam köszönni az ajándékozónak.
Köszönöm szépen a receptet. Ha megsütöm (majd egyszer) megírom, hogy nekem sikerült-e.