2009. november 1., vasárnap

Gombóc-gombóccal VKF! XXIX.


Nem igazán gondoltam, hogy lesz időm készíteni valamit Max által kiírt gombóc készítésre.
Festés után vagyunk és azt sem tudom, hol áll a fejem. "Rendes" ember az ilyen munkákat tavasztól-őszig befejezi. Mondom a "rendes ember."
Pénteken piacoztam és egy debreceni termelőtől házi készítésű kecskesajtot vettem többek közt.
Az tudtam, hogy ma este rántott sajt lesz (a párom minden este megenné), akkor ötlött eszembe, hogy gombóc lesz belőle.

30 dkg natúr kecskesajtot összetörtem villával, belenyomtam egy nagy gerezd fokhagymát és jó marék apróra vágott snidlinget. Kicsit még utána sóztam és borsoztam. Vizes kézzel golyókat formáztam belőle.
Majd hagyományos liszt-tojás-zsemlemorzsával bundáztam őket.

A rizst még korábban feltettem főni sóval, kurkumával (a színe miatt), mert ki kell, hogy hűljön.
Miután megfelelő lett a hőmérséklete, beleütöttem egy tojás sárgáját, őrölt borssal ízesítettem még. 1 evőkanál morzsát kevertem bele. Majd ebből a masszából is gombócokat formáztam és paníroztam.
Forró olajban kisütöttem őket és tartármártással tálaltam.

4 megjegyzés:

nokedli írta...

de jó ötlet. ezek nálunk is nagyon bejönnének:-)

Edó írta...

:))ez igen!:)nem is rossz,es finom is.

Bezsa írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Bezsa írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.