2009. január 28., szerda

Függőségeim













Limara küldte nekem a fenti díjat és a körkérdést, a függőségeimről érdeklődik.

Hát nem könnyű feladat kiválogatni, hát az alábbi 5-től bizony nagyon is függők.


Unokám: teljesen függő vagyok tőle, szívem egyik csücskét ő uralja. Számomra egy csoda, ahogyan cseperedik a szemem előtt. Amikor meg elém áll és azt mondja, hogy: imádlak mamikám, kész végem van. Szerencsém van, mert sokat van nálam, közel lakunk egymáshoz.













Gyerekeim: igaz, már mindegyik kirepült a családi fészekből és nem zsinatolnak körülöttem, időnként nagyon hiányzik „régi hangzavar”. Természetesen a szívem másik csücskét ők foglalják el.


Kertem: Nagyon sokáig belvárosi betonlakó voltam, és amikor ideköltöztünk a „világvégére”, nekem legalábbis úgy tűnt, meg akartam szökni. 1 év kellett hozzá, hogy megszokjam. Most meg nem tudnának olyat ígérni, amiért oda adnám. Azaz egy kisebb erdő közepére még szívesen költöznék.


Konyhai ízék: nekem minden konyhai ízé kell. Komoly erőfeszítésembe kerül, hogy lebeszéljem magam egy újabb szerzeményről. Lassan már nem is tudom hova rakni őket, pedig nem kicsi a konyhám. Ha külföldön járunk én biztos, hogy hozok haza valami konyhai ízét. Még jó, hogy a párom viseli ezt a bolondériámat.

Most, hogy belegondolok Fűszeres Eszternél olvastam a vajformázóról, nekem még olyan nincsen. Lehet, hogy kellene? Megfontolandó!!!!!


Kutyáim: azaz, már csak egy kutyám van, három volt. Remélem tavasszal sikerül menhelyről egy újabb pajtásra szert tenni. Sohasem kritizál, elfogad olyannak amilyen vagyok.


+1: napfény minden mennyiségben. Télen legszívesebben medvévé változnék és bebújnék a barlangomba.


Továbbítanám a kérdést:

Fruzskának

Sütiszörny

Gourmandula

miniMálna

Sütis néne


1 megjegyzés:

kikus írta...

MOndjuk, hogy engem is megkérdeztél :)
1. személyes tárgyak: jó úton haladok a katasztrofális nagymamává (vagy idősebb nőrokonná)válás útján, amiképpen halálom után a gyerekeim (ha lesznek) több hónapig fognak lomtalanítani. Pedig már javultam is... (dobogón: ékszer, cipő, könyv -ld. lejjebb)
2. pszichoanalitikus boncolgatás: na ezzel nem tudok felhagyni egy pillanatra sem
3. könyvek, filmek: könyvesboltokat jó messziről kell elkerülnöm, inséges időkben még gondolnom sem szabad rájuk. Filmnézés pedig lehetőség szerint addig, míg nem könnyezik a szemem és zsibbad el a nyakam.
4. ételek: jaj, nagyon, nagyon, nagyon szeretek enni! kár, hogy nem látszik
5. családfüggő: bár azt hiszem a családban a leginkább önállóságban, szeparáltan élő tag vagyok és ezt nagyon őrzöm, az igazság az, hogy bármelyik családtagom elvesztésétől nagyon de nagyon félek.
6. alvás: KÖVETKEZŐ ÉLETEMBEN PAPLAN SZERETNÉK LENNI!!!

Antiaddikció: TV :)