2010. január 7., csütörtök

Iker kenyér



Mostanában iker kenyereket gyártok. Még a nyár folyamán vettem a Lidlben két ovális alakú  tetős jénait. Akkor még nem tudtam pontosan mire fogom használni, de ennek ellenére jó döntés volt.

Ezelőtt megfeleztem a kenyeret a lányommal, most is azt teszem csakhogy nem ketté vágom, hanem 2 kisebb kenyeret sütök egyszerre. Imádjuk a serclit (szerintem a kenyérnek a héja a legfinomabb), így aztán mindenkinek jut igazságosan. Unokám is képes 5 szeletet megenni belőle. Üzenetet is kaptam tőle, hogy ez nagyon finom kenyér volt.

Kovászhoz:
20 dkg nyanyatészta
1.5 dkg élesztő
1 csapott teáskanál nádcukor
20 dkg BL80-as liszt
2 dl víz

A fentieket összekeverem, liszttel megszórom a tetejét és langyos helyen duplájára hagyom nőni.

A kenyérsütő üstjébe belemérek:
45 dkg BL80-as lisztet,
2 kiskanál sót,
csipet aszkorbint
1 marék burgonyapelyhet

Amikor a kovászom elérte a megfelelő állapotot, akkor az üstbe vakarom és hozzáteszek még:
2 evőkanál olajat
2 dl vizet, de ebből visszatartok egy kicsit, menet közben figyelem a tészta állagát és szükség szerint adok még hozzá kanalanként. Mindig megvárom, hogy az előző mennyiséget beledagassza a tésztába.
20 perc dagasztás után kelesztőtálba teszem és hagyom duplájára kelni.
Enyhén lisztezett szilikonlapra borítom, óvatosan átdögönyözöm és megint hagyom kb. 15-20 percig pihenni.
Eztán kettévágom ( nem mindig egyformára sikerül). Tenyeremmel kilapítom, két szélét kissé visszahajtom, majd feltekerem. Minden hajtásnál alaposan lenyomkodom, hogy ne legyen benne légrés.
A jénaiban 1 órát kelesztem, 50 percnél bevagdosom, sütőt bemelegítem 250 fokra.
Mielőtt a sütőbe tenném, a jénai tetejét belülről vízzel alaposan  bespriccelem.
15 perc múlva 200-210 fokra csökkentem a hőmérsékletet, így sütőm még kb. 40-45 percig.
Rácsra teszem hűlni és enyhén megspriccelem a forró kenyeret.
Ezután csak körözünk körülötte, hogy kihűlt-e már.

10 megjegyzés:

erika írta...

Drága Vali! először is BÚÉK!! hmm. érzem a kenyered illatát, néhány kört én is letekernék érte, igen kívánatos!

Vali írta...

Erikám Neked is BUÉK! Gyere Van hozzá libamájas zsír és lila hagyma.

Moha írta...

Jó ötlet volt a két jénai, igazi héjszaporító:)) Egy két szeletre én is megyek!

Limara írta...

Gyönyörű kenyérkék! :))

Chef Viki írta...

Jaj de édes az unokád :-) Kell-e ennél nagyobb dicséret!?

A serclinél nincs is jobb dolog a világon :-) Azon melegében...

Kata írta...

Én is mehetek? Viszek kacsazsírt is:D

Julika írta...

Nagyon szép kenyerek !

Daisy írta...

Annnnyyyira, de annnyyyyira jól néznek ki! Azt hiszem egy ilyen kenyérnél mellékes a rávaló. Én üresen is megenném!

Mary írta...

Nagyon szépek! Élesztett nyanyás kenyér én ma sütöttem azt! Holnap teszem be a blogomba! Ha ráérsz Vali nézz be hozzám!

Szemi írta...

Teljesen egyetértek a kenyér héját illetően, tényleg az a legfinomabb!
Imádom, amikor jó ropogós!

Szépek lettek az iker kenyérkéid! :))